2013. március 25., hétfő

A Magyar Himnusz festője - Kordás József


Kordás József az expresszív nonfiguratív törekvés elkötelezettje. Mitológiai toposzok, bibliai témák, történelmi folyamatok tartoznak érdeklődési körébe.  Képei nem igazodnak semmilyen festői divatirányzathoz, nincs bennük ún. "posztmodern életérzés", mert egyediek és különlegesek.

Carmen - olaj, vászon; 159x269 cm

Képei erőteljes színeikkel, eredeti formavilágukkal azonnal hatnak ránk. Kibillent minket megszokott gondolkodásmódunkból és erős emóciókat vált ki belőlünk, a látvány "odaszegez" minket a mű elé.

Színvilág - olaj, vászon; 236x162 cm

Az utóbbi évek munkái közül kiemelkedik a honfoglalás jubileumára készített "Magyarország ezeregyszáz éve" című alkotás, mely másfél méternél magasabb és közel három méter széles.

Magyarország 1100 éve - olaj,vászon; 152x270 cm

Mivel foglalkoztatják a nemzeti történelem sorskérdései, így elhatározta, hogy megfesti Kölcsey Hymnusát, ezt a nemzeti imádságot, melynél nehezebb feladat aligha akadhat egy képzőművész számára. A festmény jelenleg a Képviselők irodaházában tekinthető meg.

Magyar Himnusz - olaj,vászon; 160x270 cm

Kordás József programot alkot, mikor egy-egy nagyigényű és nagyléptékű  mű alkotásához kezd. Legutóbbi ilyen jellegű vállalkozása az EU-Himnusz-Beethoven Örömóda. A festményen a színek érzelmi, asszociációs, gondolati és szándékra való hatása jelenik meg.

EU-Himnusz-Beethoven Örömóda - olaj,vászon; 195x340 cm

Kordás József festményei élőben is megtekinthetőek Jászszentlászlón. A kuriózumnak számító festményeket most 50 %-os műtermi áron lehet megvásárolni, hogy legyen hely az újabb alkotások számára.  Minden kép zsűrizett, és szakértői csoport állapította meg az árakat. A vásárlók készüljenek fel a fokozott média érdeklődésre is!

Kék Duna keringő - olaj, vászon; 160x290 cm

2013. március 23., szombat

Húsvéti előkészületek - Tojásfestés kreatívan


A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezni. Fontos szerepe van a húsvéti étrendben is, de a tojások színezése, díszítése is régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, mivel annak védő erőt tulajdonítottak, egyes feltevések szerint pedig Krisztus vérét szimbolizálja. A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt.


 Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A nálunk leggyakrabban használt minták geometrikusak. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. Ezt rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit.


A díszítéshez olvasztott viaszt használhatunk, melyet akár egy hurkapálca vagy ecset segítségével is felvihetünk a tojásokra. Ezután színezzük a tojásokat, száradás után pedig egy éles késsel, vagy hajszárítóval eltávolítjuk a viaszt.


Kevésbé bátraknak jó lehetőség a szalvéta technika. Itt először a tojást színezzük, majd utána következhet a díszítés.


Figyeljünk arra, hogy lehetőleg világos színre fessük a tojást, mivel egy sötét alapszínen nem fog látszódni a minta.


Türelmesebbek készíthetnek akár mozaik mintás tojást is.


Különleges hatást érhetünk el, ha néhány helyen betekerjük a tojást spárgával, esetleg gumiszalagokkal, és ezután tesszük a festő vízbe.


 Néhány színes gomb, és egy ragasztópisztoly segítségével is igazán egyedi hímes tojásokat alkothatunk!


Krónikus időhiányban szenvedők pedig egyszerűen foghatnak egy filctollat...

 ...esetleg némi matricát...




 ... színes fénymásolópapírt...



... és a legvidámabb húsvéti tojások gazdái lehetnek.

2013. március 17., vasárnap

Hírességek otthonában - James Bond




Ha van valaki, aki tudja hogyan kell stílusosan élni, akkor az James Bond. Ha megnézzük ezt a gyönyörűen megtervezett házat, kétségünk sem marad afelől, hogy hol tölti szabadidejét két forgatás között.


James Bond egyik otthona Svédországban található, a külső és a belső design is egyaránt lenyűgöző.


A tervezés nagyszerű példája a modern/kortárs művészetnek. A fürdőszoba, a nappali és a kert kialakítása is lélegzetelállító.


A padlótól a mennyezetig érő üvegek világos tereket eredményeznek és szinte elmossák a határokat kint és bent között.


 A házat John Robert Nilsson tervezte, James Bond személyes felügyelete mellett. Kettejük közös munkájának eredménye , hogy a ház teljes összhangban van a környező természettel.



 A házhoz tartozik egy hatalmas, feszített víztükrű medence is a hozzá tartozó kültéri, süllyesztett kanapéval, ahol Mr. Bond élvezheti a jó borok, és a szép nők társaságát.

 




2013. március 8., péntek

Egy igazi gyöngyszem - PATAKI TILES




Azoknak, akik a tavaszi első napsugarak beköszöntével máris a lakásfelújításon törik a fejüket, szeretnék bemutatni egy igazán különleges, egyedi, otthonteremtő lehetőséget.


Legnagyobb sajnálatomra, "sorozatgyártott" világunkban már nem divat a kétkezi munka, nincsenek igazán jó, nagy tudású mesterek, így ha a gép nem tudja, akkor sajnos nem kapjuk meg, amit elképzeltünk magunknak. Szerencsére, azért akadnak igazi kuriózumnak számító kivételek is, mint a bemutatásra kerülő PATAKI TILES.


Ezek a szívet melengető gyönyörűségek egy Szeged melletti kerámia-manufaktúrában készülnek, Pataki Mátyás álmodja meg, és teszi őket valóssággá. Pataki Mátyás nem tanult keramikusnak. Édesapja ismert festőművész, ő eredetileg szobrász akart lenni, dolgozott is egy ideig egy kőfaragó vállalatnál. Aztán a kőről átnyergelt a fémre, és ezüstműves tanuló lett az Állami Pénzverdében, végül pedig fémműves és fémipari formatervezőként végzett az Iparművészeti Főiskolán.
Egy nap kapott egy XV. századi intarziás csempét, azzal a kérdéssel, hogy tudna-e hasonlót csinálni, és próbálkozások során beleszeretett a csempe készítésbe.





Minden egyes darab kézzel készül, kézi szerszámokkal csiszolva, kemencében égetve. Még a mázak árnyalatait is Mátyás keveri ki, így egy-egy darabot több tucatszor is kézbe vesz, míg elkészülnek, és természetesen nem találni köztük két tökéletesen egyforma darabot.





 Pontosan ez az, ami a különleges, egyedi felületet adja, ettől lesz igazán emberi és otthonos egy lakás.



 A már elkészült sorozatokon kívül vállalják nem szabványméretű csempék elkészítését, mintadarabokat készítenek a megrendelő által kért színekkel-mintákkal, hogy azok biztosan megfeleljenek az elképzelésnek.Ha a megrendelő igényli, műhelyükben adott méretre elkészítik az összeállítást, a mozaikokat hálóra installálva szállítják.







Szeged mellet, Újszentivánon, előzetes telefonos egyeztetés után van lehetőség műhelylátogatásra.
Budapesten a Diderot interior design üzletben a Paulay Ede utcában forgalmazzák a csempéiket, valamint a Rokfort építészeti stúdióban a Zoltán utcában és Londonban Chelsea-ben a King's Road 583-ban levő üzletben is árulnak Pataki Tiles csempét.



2013. március 4., hétfő

Hírességek otthonában - Nicolas Cage

Az Angyalok városa című film ábrándos tekintetű főhősének Las Vegas-i otthona  piacra került. Nicolas Cage a való életben nem kifejezetten angyali természetű, 2011-ben kiderült, hogy 2004 és 2009 között elfelejtett adót fizetni bizonyos drága ajándékok után, így jelenleg is 6 millió dolláros adótartozással küzd.

A 14.306 négyzetméteres, 7 hálószobás otthon listaára 7,91 millió dollár, ami kimondottan kedvezményes ár, mivel Cage 8,5 millió dollárért vásárolta meg 2006-ban, illetve a listaár magába foglalja a teljes bútorzatot is. .




Az ingatlan nemrég esett át egy több millió dolláros felújításon, így a házhoz tartozik egy feszített víztükrű medence és spa is.



A felújítás során a házat AMX intelligens otthon rendszerrel látták el, elektromos árnyékolókkal és függönyökkel szerelték fel, új padlóburkolatok vannak  és a kertet is kicsinosították.




 A házban található egy profi moziszoba...


...kereskedelmi lift, játékterem, pince, valamint egy 2000 négyzetméteres mester lakosztály pezsgőfürdővel.


  
Ha ez még mind nem lenne elég, a házhoz tartozik egy 16  autóbeállásos garázs, 2 szauna és egy gourmet konyha is gyönyörű kilátással.



Licitre fel!